Büntetőjog

Büntetőjog

- Tanácsadás és képviselet-
Büntetőjogi ügyvéd Budapesten

A sértett képviselete, a terhelt védelmének ellátása a büntető eljárások során, illetve a szabálysértési eljárásokban, mindezt az eljárás valamennyi szakaszában, a nyomozás kezdetétől a kihallgatások során, a fogvatartás ideje alatt, a jogerős ítélet meghozatának idejéig.

Büntetőjogi tanácsadás sértettek, terheltek és tanúk részére, különböző ügyekben, akár a BV intézeten belül, konkrét ügyekben vagy általánosabb jelleggel is. 

Aki járatos a bírósági perek világában, az tudja, hogy az ügy elhúzódása nem feltétlenül jelenti a legrosszabb végkimenetel bekövetkeztét. 

A büntető eljárás megindulása minden ember életében egy hatalmas stressztényezőnek számít. 

Még abban az esetben is, ha tudja, hogy komoly büntetés vele szemben nem szabható ki, a jogerős ítélet megszületéséig meglehetősen másként telnek az ember napjai, hiszen állandóan ott lóg a feje felett Damoklész kardja, amely bármikor lesúlythat rá. 

Egy felkészült büntető jogász hatékony segítség lehet ilyen esetekben, s nem csupán pénzt, de sok energiát is spórolhat azzal, hogy elmagyarázza az egyes eljárási cselekmények jelentőségét, a rendelkezésre álló határidőket, mindazon dolgokat, amikkel ilyenkor jó tisztában lenni.

Bízzon több éves tapasztalatunkban, jogi tanácsért keressen minket még ma!

Hívjon most a 06 50 134 2806 számon!!!

Ügyvédi képviselet büntető eljárás során

Irodánk ellát jogi képviseletet büntetőügyekben mind sértetti, mind terhelti oldalon. Természetes, hogy az embert nagyobb ijedtség éri, amikor bűncselekmény áldozatává válik, a trauma egyértelműen függ a bűncselekmény tárgyi súlyától. 

Fontos azonban ismerni, hogy a sértettnek az esetleges büntetőeljárás során milyen jogai vannak, milyen szervezetekhez fordulhat segítségért, esetleges kárait hogyan érvényesítheti. A büntetőjog a legsúlyosabb behatásokat jelentheti az életünkre, ne bízza esélyeit a véletlenre, ne szolgáltassa ki magát az igazságszolgáltatás buktatóinak!

Sokan nem tudják, hogy a rendőrségre intézett feljelentést visszavonni nem lehet, és amennyiben a terheltet el is ítélik, esetlegesen pénzbüntetésre ítélik, akkor a pénzt nem a sértett, hanem az állam számára kell megfizetni. 

Fontos tehát, hogy tisztában legyen kárigényének érvényesítési lehetőségeivel, így például a büntetőeljárás során is előterjeszthető kárigény részleteivel (adhéziós eljárás), a vagyoni kényszerintézkedések természetével stb.

Ügyvédként feladatunk az Ön védelme akkor is, ha terhelte pozícióba került (gyanúsítottak, vádlottak). Irodánkhoz mindig bizalommal fordulhat, mivel az ügyvédekre büntetőügyekben a védői titok vonatkozik, amit még a terhelt felmentése esetén sem lehet kiadni. A megfelelő védelem felépítése nem csupán rendkívül fontos és összetett feladat, hanem egyenesen életbevágó kérdés. 

Az ügyvéd célja, hogy a büntetőeljárás a jogszabályoknak megfelelő keretek között haladjon (az eljárás törvényes vád és megfelelő legyen minősítése) s hangsúlyosan kapjanak helyet a terheltet mentő és enyhítő körülmények.

Nem mindegy, hogy valaki büntethető vagy büntetendő!